TÁJÉKOZTATÁS – házszámok módosulásáról –



TÁJÉKOZTATÁS

–  házszámok módosulásáról –

 

Magyarországon a közigazgatás eddig nem rendelkezett egységes, közhiteles, az ország valamennyi címét lefedő címadatbázissal. A központi címregiszter (továbbiakban: KCR) létrehozásának célja, hogy a jelenleg különböző nyilvántartásokban párhuzamosan nyilvántartott címadatokat egyetlen nyilvántartásba egyesítse, és ezzel elérje, hogy az adatok naprakészek, pontosak legyenek és a különböző nyilvántartásokban szereplő címadatok megegyezzenek. Ezzel kapcsolatos feladatok ellátását a 345/2014. (XII.23.) Korm. rendelet írja elő. A Korm. rendelet szabályozása szerint címmel kell rendelkezni minden Magyarország területén található ingatlannak még akkor is, ha az pl. beépítésre szánt területen fekvő ingatlan nélküli telek. A hivatkozott Korm. rendelet szabályozása értelmében szükséges elvégezni Dévaványa településen a címnyilvántartás felülvizsgálatát, esetleges módosítását, mivel a település több utcájának házszámozása rendezetlen, vagy nem felel meg a jogszabályi követelményeknek. A házszámozásokkal kapcsolatos feladatokat a Dévaványai Közös Önkormányzati Hivatal- továbbiakban: Hivatal - látja el.

 

2017. szeptember 1-től kezdődően a Borona utca házszámozása változott !

 

A Borona utca házszámozása a Borona u. 8. számmal bezárólag nem változott! Tekintettel arra, hogy beépítetlen teleknek is kell házszámot adni, - ami korábban nem volt - így a Borona u. 9. számtól kezdődően CSAK a PÁRATLAN házszámok módosultak az alábbiak szerint

 

Közterület neve

régi házszám

2017. szeptember 1-jétől használatos házszám

helyrajzi szám

Borona utca

-

9

521

Borona utca

9

11

522

Borona utca

11

13

523

Borona utca

13

15

524

Borona utca

15

17

529

Borona utca

17

19

531/1

Borona utca

19

21

531/2

Borona utca

21

23

532

Borona utca

23

25

533

Borona utca

25

27

534

Borona utca

27

29

536

Borona utca

29

31

535

Borona utca

31

33

542

Borona utca

33

35

538/1

Borona utca

35

37

538/2

 

Házszámtáblák elhelyezése:


A megváltozott házszámok ingatlanon történő elhelyezése a tulajdonos feladata a közterületek elnevezésének, azok jelölésének, és a házszámozás rendjéről szóló 19/2013. (XII.13.) helyi önkormányzati rendelet 7. § (8)-(9) bekezdései szerint:

„(8)A házszámot jelző táblát (a továbbiakban: házszámtábla) az ingatlan utcafronti kerítésére, ha az nincs, házfalára, az utcáról jól látható módon kell az ingatlan tulajdonosának elhelyezni.

(9)A házszámtábla beszerzéséről, kihelyezéséről, szükség szerint cseréjéről és pótlásáról az ingatlan tulajdonosa köteles gondoskodni.”

 

Lakcímkártya cseréje


A lakcím-változásról hivatalunk tájékoztatja a Békés Megyei Kormányhivatal Gyomaendrődi Járási Hivatalának Kormányablak Osztályát, ahonnan a változással érintett ingatlanba bejelentkezett állampolgárok postai úton - hivatalból, TÉRÍTÉSMENTESEN - kapják meg új lakcímkártyájukat.

Kérjük a tisztelt lakosokat, hogy ha már részükre kipostázásra került az új lakcímigazolvány, úgy a régi adattartalmú igazolványt szíveskedjenek a Dévaványán működő Kormányablakban leadni (nem szükséges személyesen!).

 

HIVATALBÓL TÉRÍTÉSMENTESEN ÁTVEZETŐDNEK AZ ÚJ CÍMADATOK:


Azoknál a hatóságoknál, akik jogosultak felhasználni az egységes személyi adat- és lakcímnyilvántartás adatait az új lakcímadatok automatikusan átvezetésre kerülnek, ezek a szervek az alábbiak:

-          Békés Megyei Kormányhivatal és szervei;

-          Békéscsabai Járási Hivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztálya (családtámogatási ellátások folyósítását végzik pl.:gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás, családi pótlék, anyasági ellátás, fogyatékossági támogatás)

-          Nemzeti Adó- és Vámhivatal;

-          Békés Megyei Kormányhivatal Gyomaendrődi Járási Hivatal Földhivatali Osztálya a címadatokat automatikusan átveszi, és azokat a tulajdoni lapon is átvezeti;

-          Magyar Posta Zrt. illetékes szervét hivatalból értesítjük az érintett közterületek átnevezéséről, így a postai küldemények kézbesítése a továbbiakban is zökkenőmentesen fog történni. A postai irányítószámok mindegyik utca esetében változatlanok maradtak;

-            a közüzemi szolgáltatók tekintetében a Hivatal értesítést küld a főbb szolgáltatóknak, így a FŐGÁZ Zrt.-nek, .ALFÖLDVÍZ Regionális Víziközmű - szolgáltató Zrt.-nek, Gyomaközszolg. Kommunális Szolgáltató Nonprofit Kft-nek., E.ON-nak és az Invitel Zrt.-nek is az új házszámokról

DE CSAK AZ ALÁBBI SZOLGÁLTATÓK HAJLANDÓAK a szerződött partner, azaz a lakossági fogyasztó nélkül átvezeti a változásokat:

-       1. FŐGÁZ Zrt.

-       2.ALFÖLDVÍZ Regionális Víziközmű - szolgáltató Zrt.,

-       3.Gyomaközszolg. Kommunális Szolgáltató Nonprofit Kft.

-          A Hivatal az illetékes mentőszolgálatot, rendőrséget, tűzoltóságot, katasztrófavédelmet is értesíti.

 

AZ ÜGYFÉL JELENTI BE A LAKCÍMVÁLTOZÁST TÉRÍTSMENTESEN


  1. Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság felé a nyugellátásban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő személynek kell bejelentenie a lakcímváltozást az alábbiak szerint:

a)    a Gyomaendrődi Járási Hivatal Dévaványai Kirendeltségén működő Kormányablakban lehet bejelenteni a lakcímváltozást, vagy

b)   a bejelentést az ügyfelek nyugdíjfolyósítási törzsszámukra hivatkozva megtehetik levélben, illetve a postahivatalokban található lakcímváltozás bejelentő levelezőlapon, vagy

c)    az érintettek a www.onyf.hu oldal nyomtatvány menüpontja alatt található B03, illetve B04 nyomtatványon is megtehetik bejelentésüket az igazgatóság felé.

Hivatalunk 2016-ban egyeztetés folytatott az Igazgatósággal azért, hogy az ügyfelek bevonása nélkül lehessen a címváltozásokat átírni, melyre az alábbi választ kaptuk:

 

„Az érintettek adatainak hiányában az esetleges címváltozás átvezetése iránt az említett esetekben kizárólag a jogosultak egyedi bejelentése alapján áll módunkban intézkedni. „

 

  1. Forgalmi engedély esetében a lakcímváltozás átvezetése a forgalmi engedély cseréjével történik, ami ILLETÉKMENTES.

 

  1. Az egyéni vállalkozói igazolványokban feltűntetett lakcímadat változás szintén csere formájában vezetődik át, ami szintén ILLETÉKMENTES.

 

  1. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 53. § (1) bekezdése alapján illeték és közzétételi költségtérítés megfizetése nélkül lehet bejelenteni a cégbíróságnak, ha a változás állami vagy önkormányzati döntés alapján a cég székhelyének (telephelyének, fióktelepének) más megye illetékességi területéhez való csatolására vagy a cégjegyzékbe bejegyzett helységnév, utcanév, illetve házszám változására vonatkozik. Így e jogszabályi rendelkezés alapján az átnevezéssel érintett közterületeken székhellyel rendelkező gazdasági társaságok cégbírósági bejegyzésének módosítása is díjtalan.

 

  1. Sajnos többszöri egyeztetés ellenére sem vállalja az E.ON áramszolgáltató a jelen határozatban közölt adatok ismeretében az új házszámok átvezetést, ezért azt a lakosoknak kell bejelenteni a szolgáltató felé!

 

  1. A felsorolásban nem szereplő azon szolgáltatóknál, akikkel a közterület elnevezésének változásával érintett lakosság kapcsolatban áll (pl.: bankok, telefontársaságok, biztosítók stb.), a változás-bejelentést mindenkinek saját magának kell intéznie.

 

 

Dévaványa, 2017. augusztus 31.

                                                                                                       

                                                                                                    Tisztelettel:

                                                                                      Czene Boglárka

                                                                                                      jegyző