Turisztikai értékeink megismertetése térségünkben
A Körös-Sárrét Turizmusáért Egyesület a kistérség turizmusának legfontosabb idegenforgalmi civil szerveződése. Tevékenységükkel évente kb. 10 000 főt érnek el. Tagjaik között van Zsadány, Biharugra, Okány, Körösújfalu, Vésztő, Szeghalom, Ecsegfalva, Dévaványa, Körösladány, Bucsa, Kertészsziget, Füzesgyarmat önkormányzata, valamint az ezeken a településeken működő jelentősebb turisztikai szolgáltatók.
2018-2019 évben is folytatták a térséget népszerűsítő tevékenységüket, melyhez 500 000 Ft-os támogatást nyújtott a Nemzeti Együttműködési Alap, a „Civil szervezetek működési célú támogatása 2018” címmel meghirdetett pályázata keretében. A programról Tőkésné Gali Mónika, az Egyesület alelnöke nyilatkozott:
- A „Térségi értékek megismertetése az ifjúsággal” elnevezésű nyertes pályázat megvalósításával az a célunk, hogy a Körös-Sárrét épített és természeti örökségét megismerhessék a térségünk településein élő iskolás gyermekek és felnőttek, s a közös programok során segítsük az ifjúsági korosztály beilleszkedését a társadalmi életbe. Szeretnénk növelni a térségi értékek ismertségét az oktatási intézményekben. Ezáltal elősegítve, hogy minél több osztálykirándulást, a tananyag elmélyítését segítő ismeretszerző utat a kistérségünkön belül valósítsanak meg, kihasználva a helyi humán és természeti erőforrásainkat. Ennek érdekében ismeretterjesztő előadásokat szerveztünk térségi oktatási intézmények diákjai részére Körös-Sárrét értékeiről. Az idén, januárban három ilyen foglalkozást tartottuk Szeghalmon, a Péter András Gimnázium diákjainak, amelyeken összesen 76-an vettek részt. Az előadásokon a térségünkről készült két film vetítésére került sor, az egyesületünk tagja Gila Károly természeti értékekkel, helyi hagyományokkal, valamint értéket teremtő emberek és értéket adó alkotók tevékenységével ismertette meg a diákságot. „Rejtett értékek Körös-Sárréten” című filmünk megtekintésével a térségünk kiemelkedő személyiségeivel és tevékenységükkel ismerkedtek meg a tanulók. „Épített örökségek Körös-Sárréten” filmben kulturális és történelmi jelentőségű épületeken, múzeumokon, emlékhelyeken keresztül mutattuk be a vidékünket, a hajdani Nagysárrét négy települését (Szeghalom, Füzesgyarmat, Kertészsziget, Bucsa). Az előadások végén a diákok térség nevezetességeiből összeállított totót töltöttek ki. A helyesen válaszolók hűtő mágneseket kaptak.
Szintén a támogatásból adódott lehetőség „A felfedezésre váró Körös-Sárrét Templom – és Kastélytúra” kiadványok aktualizált változatainak újranyomtatására.
Az Egyesületnél lehetőség van önkéntes munka vállalására is.
További információ:
Körös-Sárrét Turizmusáért Egyesület,
e-mail: sarretitura@gmail.com; www.sarretitura.hu
diákok a Körös-Sárréti Kalauz kiadvánnyal diákok kiadvánnyal az előadáson filmvetítés és totó is volt