Tájékoztató – Településünkön is elindult a lakossági oltás

A Margaréta Idősek Otthonában most vasárnap kapják meg azok az ellátottak és dolgozók a második oltásukat, akik kérték azt és élni akartak a védőoltás lehetőségével.

A háziorvosok a hozzájuk érkező vakcina mennyiségének függvényében oltanak, illetve már második alkalommal kerültek dévaványai lakosok átszállításra a szeghalmi oltópontra.

A védőoltás lényege, hogy a szervezetben immunválaszt váltanak ki a kórokozó ellen, és ezzel kialakítják a védettséget. Az előzetes regisztrációval felmérték/felmérik a koronavírus elleni védőoltásra vonatkozó igényeket, amelyet a https://vakcinainfo.gov.hu/ honlapon folyamatosan le lehet adni azok számára, akik szeretnék majd beoltatni magukat. A regisztráció önmagában nem jár semmilyen kötelezettséggel.

Az oltások beadásának sorrendje nem a regisztrációtól függ, hanem az oltási tervtől, mely szerint elsőbbséget élveztek az egészségügyi dolgozók/a védekezésben résztvevők.

Az www.nnk.gov.hu alapján az oltási sorrend és az oltással kapcsolatos egyéb információk:

  1. Szociális ellátásban dolgozók és szociális ellátásban részesülő személyek

Az egészségügyi dolgozók után legfontosabb a szociális ellátásban részesülők és az ott dolgozók védőoltása. Esetükben a szociális intézményekben kell megszervezni a védőoltást, tehát nem javasolt a lakosság többi részéhez hasonló regisztrációs rendszert alkalmazni, és nem szabad az oltás feltételeként a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon történő regisztrációt előírni, mert ezzel csak csökkenthetjük a védőoltást igénylők körét és számát.

  1. A COVID-19 fertőzés szempontjából kockázati csoportba tartozó 60 évesnél idősebbek

Elindult a www.vakcinainfo.gov.hu internetes oldal, ahol a védőoltásra lehet előzetesen regisztrálni. A regisztráció során a nevet, lakcímet, életkort, TAJ-számot és a kapcsolattartáshoz szükséges telefonszámot, e-mail-címet kell megadni. Ezen adatok révén tudják majd tájékoztatni az érdeklődőket, mikor és hol tudnak élni az oltás lehetőségével. A regisztráció révén meg lehet becsülni, hányan szeretnének élni a védőoltással.

Emellett a nyugdíjasok papír alapon is beküldhetik a védőoltásra való jelentkezésüket.

  1. A rendvédelmi szervek azon dolgozói, akik munkájuk során közvetlen kapcsolatba kerülnek a lakossággal

Közigazgatási szervek azon kormánytisztviselői, akik munkájuk során közvetlenül kapcsolatba kerülnek a lakossággal. Mindkét célcsoport esetén a munkahelyhez kapcsolódó oltásszervezéssel érhető el a legmagasabb átoltottság. Nem javasolt az oltás feltételeként a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon történő regisztrációt előírni, mert ezzel csak csökkenthetjük a védőoltást igénylők körét és számát.

  1. 16-18-59 évesek, akiknél fennállnak a fokozott kockázatot jelentő alap/társbetegségek
  2. Kritikus infrastruktúrában dolgozók
  3. Valamennyi 16-18-59 éves, akik a fenti kockázati csoportokba nem tartoznak

Az olthatóság elbírálását minden esetben az oltóorvos (ha a háziorvos adja be az oltást, akkor ő) végzi. Az oltóorvos figyelembe veszi az oltakozni kívánó egészségügyi állapotát, krónikus betegségeit, és azt, hogy milyen gyógyszereket szed.

Ezért az alábbi gyakorlati teendőket gondolja végig, mielőtt oltásra megy:

  • Az ügyintézés gyorsítása érdekében kinyomtatva, kitöltve hozza magával a beleegyező nyilatkozatot ( https://koronavirus.gov.hu/letoltheto-tajekoztatok)
  • Gondolja végig, hogy:
    • van-e krónikus betegsége,
    • a közelmúltban volt-e súlyos betegsége (különösen az elmúlt 3 hónapban),
    • volt-e az elmúlt 2 hétben akut megbetegedése?
  • Érdemes összeírni, hogy milyen gyógyszereket szed. Amennyiben a közelmúltban immunrendszert gyengítő kezelésben részesült, az erre vonatkozó dokumentációt javasolt magával vinni.
    • Vigye magával a személyazonosító iratait, TAJ-kártyáját!
    • A védőoltás előtt – a szokásos napi ritmusának megfelelően – igyon és egyen! Amennyiben vérvételkor, védőoltáskor vagy injekció beadása kapcsán előfordult már ájulás, akkor vigyen magával egy palack vizet és esetleg szőlőcukrot!
    • Lehetőleg olyan öltözékben érkezzen, amiben könnyen szabaddá tudja tenni a felkarját! Praktikus megoldás lehet a rövidujjas póló, rétegesen öltözve.
    • Felmerülhet kérdésként, hogy a védőoltás után este otthon szabad-e alkoholt fogyasztani. Az alkoholizmus tönkreteszi a szervezetet és így a védőoltásra adott immunválaszt is. Azonban a mérsékelt alkoholfogyasztás esetén ilyen káros hatást nem igazoltak.

 

Bővebb információért kérjük keressék a háziorvosukat.