Őzek a temetőben

Régi „küzdelem” folyik az őzek és a temető között, hiszen az állatok előszeretettel bóklásznak a sírok között, lelegelve az elhelyezett virágokat. Az önkormányzat, az üzemeltetést ellátó cég és a Dévaványai Vadásztársaság együttműködésben, közösen igyekszik kezelni a helyzetet és gondoskodni egyrészt a mentesítésről, másrészt a megelőzésről. Az őzek megjelenésének törvényszerű oka, hogy az állatok a számukra biztonságos és nyugodt környezetben viszonylag könnyen tudnak táplálékhoz jutni, ami a téli hónapokra még inkább igaz. Annak ellenére, hogy jelenleg bőven található zöldtakarmány a határban és a külterületi vadetetőkön a Vadásztársaság ellátja a vadakat, a friss, lédús vágott virág és koszorú túlságosan is csábító a vadaknak. Mint minden évben többször, úgy most januárban is megtörtént a temetőt körbezáró kerítés felmérése, az esetleges hiányok pótlása és a lyukak foltozása. Reméljük, hogy a megtett intézkedésekkel csökkenteni tudjuk a temetőben keletkező vadkárok mennyiségét, azonban számos lakostársunk elmondása szerint az őzek gyakorta a Szeghalmi utca felőli nyitott bejárati kapukon járnak be akár napközben is, ezért nehéz ellenük a védekezés.