Betöltés…
Category Archives: Hírek
Az önkormányzat felhívására reagálva 2024. március 18-ig 14 db úttársulás alakult meg a város különböző pontjain. A megalakult úttársulások az alábbi utcákat (teljesen vagy azok még nem aszfaltozott részeit) érintik: Barcéi (Thököly és Viharsarok utca között), Béke, Homokbánya, Hunyadi zug, Jókai (Barcéi és Könyves K. utca, illetve Béke és Szabadság utca között), Kígyó (Hajós és
2024.03.28-án csütörtökön várta utoljára körzetének betegeit Polyákné Dr. Patka Lenke háziorvos, aki nyugdíjba vonulását követően megérdemelt pihenését kezdi meg. Dr. Patka Lenke Marosvásárhelyen született 1958.06.09-én. Általános, középiskolai, valamint egyetemi tanulmányait szülővárosában végezte. Szülei elmondása szerint kisgyerekkora óta mindig orvos szeretett volna lenni. 1984-ben végzett a Marosvásárhelyi Orvosi Gyógyszeripari Iskolában, ahonnan iskolatársaival együtt Moldvába helyezték. Moldvai
Dévaványa Város Önkormányzata pályázatot hirdet a XXIV. Dévaványai Városnapok rendezvénysorozaton vendéglátás szolgáltatás biztosítására, az alábbi feltételekkel: A pályázat célja: A Dévaványai Általános Művelődési Központ és Bölcsőde által megrendezésre kerülő, XXIV. Dévaványai Városnapok rendezvénysorozaton a rendezvényhelyszínen belül, a vendéglátás szolgáltatás teljeskörű, színvonalas biztosítása, kizárólag a rendezvény ideje alatt. A rendezvény helye és ideje: Hősök tere- Bem
A TAPPE Hulladékgazdálkodási Köztisztasági, Szolgáltató Kft. tisztelettel tájékoztatja Önöket, hogy Dévaványán az I. körzetben a kommunális (vegyes) hulladékgyűjtés a pünkösdi ünneptől függetlenül 2024. május 20-án hétfőn, a megszokott rend szerint történik. Kérjük, hogy a hulladékgyűjtő edényeket, minden esetben reggel 6 óráig szíveskedjen megfelelő állapotban az ingatlan elé vagy a gyűjtőpontra kihelyezni! A közszolgáltatással kapcsolatos részletes
A TAPPE Hulladékgazdálkodási Köztisztasági, Szolgáltató Kft. tisztelettel tájékoztatja Önöket, hogy Dévaványán a II. körzetben a kommunális (vegyes) hulladékgyűjtés a május 1-i munkaszüneti naptól függetlenül, a megszokott rend szerint történik. Kérjük, hogy a hulladékgyűjtő edényeket, minden esetben reggel 6 óráig szíveskedjen megfelelő állapotban az ingatlan elé vagy a gyűjtőpontra kihelyezni! A közszolgáltatással kapcsolatos részletes információkról, ügyintézésről
Március 18-án harmadik alkalommal került összehívásra a Civil Kerekasztal. A fórum lényege egyrészről, hogy összehangolja az egyes civil szervezetek és az önkormányzat intézményeinek tevékenységeit, rendezvényeit, másrészről, hogy a szervezetek a kérdéseiket, problémáikat megfogalmazhassák, eredményeikről beszámolhassanak és az együttműködési lehetőségeket megismerjék. Ez különösen aktuális volt most, hiszen március hónapban dönt a testület a beérkező civil kérelmek
Tisztelt Lakosok! 2024.03.31. napjával Polyákné Dr. Patka Lenke befejezi háziorvosi munkáját, melyet követően a III. számú praxist Dr. Petrikó Attila veszi át helyettesítő háziorvosként. A rendelés 2024.04.02-tól a központi orvosi rendelőben történik, ahol a doktor úr már ellátja a IV. körzet helyettesítését, illetve a Margaréta Idősek Otthonában is ő fogja ellátni a bentlakókat. Megváltozik az



