Category Archives: Aktuális

A Művészeti Iskola fejlesztése

A március 15-i eseményekre emlékezve megható és elgondolkodtató előadást láthatunk a Ványai Ambrus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak előadásában, melyet ezúton köszönünk a fellépőknek és a felkészítő, közreműködő tanároknak is. Az előadásra a művészeti iskola színháztermében került sor, hiszen időközben felkerültek helyükre a látványban is meghatározó színpadi függönyök, drapériák. Az önkormányzat, a Dévaványa

Dévaványa Sportegyesületének jótékonysági bálja

Közeleg Dévaványa legnagyobb közösségével és egyben legnagyobb költségvetésével rendelkező civil szervezetének, a Dévaványai Sportegyesületnek a jótékonysági bálja. A Váradi Károly vezetése alatt jó alapokra fektetett egyesület irányítását 2018-ban dr. Szitás László vette át, aki azóta megszilárdította azt és töretlen lelkesedéssel igazgatja a szervezetet. Az önkormányzat és a sportegyesület között mindig is szoros és jól működő

Kolléganőnket ,,hosszú szabadságra” engedtük

2024. február 29-én Somogyi Erzsébet kolléganőnktől köszöntünk el a Ladányi Mihály Könyvtárban, aki 40 év aktív munkaidőt követően jól megérdemelt pihenését tölti. Erzsike az elmúlt évtizedekben lelkiismeretesen végezte munkáját, segítette kollégáit. A nap, mint nap betérő könyvtárhasználók jól ismerték őt, de azokkal is hamar szót értett, akik csak időnként fordultak meg az intézményben. Számtalan kezdeményezés,

Hulladékgyűjtő udvar ünnepi nyitvatartása

  Tisztelt Ingatlanhasználók!   A Dévaványai hulladékgyűjtő udvar az ünnepek alkalmával az alábbi rend szerint tart nyitva:      Elnevezés     Cím Nyitvatartás 2024. március 15-én, pénteken 2024. március 29-én, pénteken 2024. április 1-én,  hétfőn Dévaványai hulladékgyűjtő udvar 5510 Dévaványa, Külterület 0752/19 hrsz.  NYITVA NYITVA ZÁRVA   További részletes információk a www.tappe.hu oldalon érhetőek el. Megértésüket

HIRDETMÉNY – VÁROSPOLITIKAI FÓRUM

HIRDETMÉNY Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2024. március 28-án (csütörtök) 15 órai kezdettel VÁROSPOLITIKAI FÓRUMOT tart, melyre minden érdeklődőt ezúton tisztelettel meghív. A fórum helye: VÁROSHÁZA, Tetőtéri tanácskozóterme (T4. sz.) Napirendi javaslat: Az önkormányzat 2023. évi munkájáról tájékoztató. A 2023. évi költségvetés teljesítéséről és a 2024. évi költségvetésről tájékoztató. A 2024. évben tervezett fejlesztések ismertetése.

Ünnepi hulladékszállítási rend Dévaványán

A TAPPE Hulladékgazdálkodási Köztisztasági, Szolgáltató Kft. tisztelettel tájékoztatja Önöket, hogy Dévaványán a húsvéti ünnepekre való tekintettel a hulladékszállítás időpontja az alábbiak szerint alakul: 2024. március 29-én pénteken, munkaszüneti napon szállítják el a kommunális (vegyes) hulladékot Kérjük, hogy a hulladékgyűjtő edényeket minden esetben reggel 6 óráig szíveskedjen megfelelő állapotban az ingatlan elé vagy a gyűjtőpontra kihelyezni! A

TAPPE Hulladékgazdálkodási Köztisztasági, Szolgáltató Kft – ÜGYFÉLFOGADÁS RENDJE

ÜGYFÉLFOGADÁS RENDJE  – Dévaványa – hulladékszállítás –   Ügyfélkapcsolati pont helyszíne:                   5510 Dévaványa, Árpád utca 1. Polgármesteri Hivatal épületében Ügyfélfogadási idő:    2024. április 2024. május 2024. június Nap megnevezése Időpont 3, 10 8, 15 5, 12 Szerda 8:00-11:00 Kérjük ügyfeleinket, hogy a személyes ügyintézés helyett az

error: Content is protected !!